Milyen Magyarországot láthat most az űrből Kapu Tibor?

2025. július 07. 08:18

Magyar Péternek a közönség alakítja online a profilját, a közhangulatnak megfelelően. Nincs értékelhető programja sem.

2025. július 07. 08:18
null
Fodor Gábor
Index

„Öngólt lőtt a Fidesz a Pride, vagyis a meleg büszkeség napjával kapcsolatos fellépésével. A hatalmas, több százezres tömeg, amely végigvonult Budapest utcáin kormányellenes tüntetéssé változtatta a normál esetben tized-, sőt huszadekkora demonstrációt. A Békemenetek nagyságrendjébe tartozó felvonulás az erő, az emelkedettség és az öröm élményét adta meg a tüntetőknek. (Ráadásul ide még buszokkal sem kellett hozni a vidéki résztvevőket.) A kormányzat a fenyegetéstől, a törvénymódosítással történő ellehetetlenítésen át a rendőrségi tiltásig mindent bevetett, de hiába, a rég nem látott sokaság egyértelművé akarta tenni, hogy rossz úton jár a végrehajtó hatalom.

Nem hiányzott most a Fidesz–KDNP-nek egy újabb pofon. Negyedik éve vagy stagnál, vagy visszaesést produkál a magyar gazdaság. (A legfrissebb adatok szerint idén májusban a magyar ipari termelés 2,6 százalékkal maradt el a tavalyitól. Attól az előző évitől, ami pedig már eleve 4 százalékkal esett vissza 2023-hoz képest. Sajnos már a '23-as év is zuhanást mutatott 2022-höz viszonyítva. A rendszerváltás óta most fordult elő először, hogy két egymást követő évben csökkenést produkáltunk.) Rekordméretű inflációt szenvednek el hazánk polgárai már évek óta, csökkent az életszínvonal és a kormány már hosszú ideje nem tudja tartani az ígéreteit. A társadalomban egyre több indulat teremtődik a mélyülő megosztottság, az alpári szintre jutó, civilizálatlan közéleti megnyilvánulások eredményeként is.

Bár a kormányoldal és az ellenzék is azt állítja magáról, hogy a szeretet jegyében cselekszik, ehhez képest alapállításnak számít már mindkét oldalon az, hogy a másik hazaáruló és börtöntöltelék.

(Ennek egyik megdöbbentő fejleményeként támadták és sebesítették meg életveszélyesen hetekkel ezelőtt az idős egykori külügyminisztert és nagykövetet, Jeszenszky Gézát.) Mindeközben az alig egy évvel ezelőtt színre lépett új ellenzéki mozgalom, a Tisza Párt népszerűsége folyamatosan növekszik, a Fideszé pedig stagnál, vagy valamelyest csökken. Vajon mi okozhatta azt, hogy a kormányzó pártszövetség egy ilyen helyzetben a saját kapujába terelte a labdát? (…)

Tehát az ellenzéki választók már jó ideje kerestek valakit, aki mögé odaállhatnak, aki nem a régi vezetők közül jön, és akiben megtalálják azt a reményt, hogy le tudja váltani a mostani kormányt. Magyar Péterben sokan felismerni vélik ezt a személyt. Magyar jó érzékkel használja a fókuszálatlan modern médiát. Nem képvisel sem ideológiát, sem egyértelmű értékvilágot, kerüli az ilyen jellegű vitákat és nincs értékelhető programja sem. Lényegében a közönség alakítja online a profilját, a közhangulatnak megfelelően.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Peter Schulz

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2025. július 07. 16:18
bannedop03 -szépen sző a szövőszék, ha polipot lát nem vágyik a pókra.
daddadaaadaaad
2025. július 07. 16:06
A TISZA-nak van programja, ellentétben a Fidesszel. Megint azzal vádoltok másokat, amit ti magatok csináltok. Szokásos ruszki propaganda lecke. :)
tapir32
2025. július 07. 15:54
Ukrajna katonai önvédelmével egyidejűleg Zselenszkijnek azonnal a tűzszünet és a béke irányába kellett volna lépéseket tennie. Nem ezt tette! Zselenszkij elárulta a népét, kiárusította és pusztulásba döntötte az országát. Aki, nem tesz meg mindent a kára elhárítása, enyhítése érdekében, az maga is károkozó. Zselenszkij és az EU háború párti vezetése semmivel nem különb Putyinnál. Zselenszkijjel egy fasiszta, gengszter rezsim, az ukrán maffia jutott hatalomra Ukrajnában. A Zselenszkij diktatúra az ellenzékieket megfenyegette, bebörtönöztette, a frontra vitette és/vagy kivégeztette. A Zselenszkij diktatúra a kisebbségeket bántalmazza, totális a cenzúra és minden békét vagy tűzszünetet akaró, kritikus vagy ellenzéki megnyilvánulást betiltott. Zselenszkij és bandája az ukrán menekülteket az Ukrajnában maradt rokonaikkal zsarolja. Magyar Péter ezt támogatja.
tapir32
2025. július 07. 15:50
Aljas és hazug dolog toleranciát hirdetni az EU-ban, amikor legalább egy évtizede megbélyegzik és kirekesztik az orosz embereket. Az EU vezetése nem képes differenciáltan gondolkodni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!